kitüntetések

– egy piciny faluból a Cserhát közepén, általában Erzsike, a falugondnok hozza-viszi az öregeket minibusszal a közeli városkába, ha baj van. amikor vese görcsei miatt Erzsike nem volt képes a szolgálatra, akkor a fiatal polgármester asszony vette át a volánt és szállította őt a rendelőbe az öregekkel együtt, másnap pedig a távolabbi kórházba alaposabb kivizsgálásra. a függetlenként induló polgármester asszonyt kis többséggel tavaly újraválasztották a Fidesz jelölttel szemben. megérdemelt kitüntetés, a falu kitüntető szeretete

– Gödöllő polgármesterét már 2o év óta kitünteti a város lakossága bizalmával, amikor most a napokban ő adott át kitüntetést, a Magyar Szabdságért Díjat egy erdélyi politikusnak. ez a kitüntetés végre mindenkinek szól, akik utálkozva fordulnak el a gátálástalan, felforgató nagypolitikusoktól és megvetik mindazokat, akik csak szónokolnak és taktikáznak az erdélyi magyarok rovására. a kitüntetést egy igaz ember, nem más, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori bölcs elnöke, Markó Béla kapta

– mintha csak megérezték volna… az országos Fidesz-vezetés már tavaly megelégelte, hogy Gödöllőn a rendszerváltás után felállt a nagypolitikától magát távol tartó polgármester vezetésével egy városmenedzsment, amely folyamatosan jól és tisztességesen dolgozik. “… korábban is próbálkoztak ellenem tenni, de a mostani lejárató technikák agresszívebbek, barátságtalanabbak, a hazugság, a megtévesztés szintje is erősebb volt” – nyilatkozta a polgármester. ilyen körülmények között választási győzelme egyfajta kitüntetés

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s