takarékon

takarékon az Amerikai Népszava. a főszerkesztői búcsú oly pompásra sikerült, hogy nyomban ugrottak rá blogra hangolt honfitársaink, mint kiket poloska mart. a szokásosnál jóval választékosabb gyalázkodásba fogva, és oly hevesen, akkora vehemenciával, mintha nem is egy magabiztos 2/3-os nemzeti többség fogadatlan szószólói lennének maroknyi bolsi ellenében, kik még egy nyomorult ellenzéki lapot sem bírnak életben tartani.

elképzelem, hogy egy Heti Válasz vagy hasonló szívós propaganda anyag dicstelen (bár valószinűtlen) kimúlása esetén miként reagálnának barátaim az 1/3 reménytelenségéből. üdvrivalgások és az önfeledt ováción kívül nem hinném, hogy bárkinek eszébe jutna átkozódásba kezdeni. szinte kizárt, hogy az egymást túllicátáló szitkozódások  kedvéért feladnák az elégtétel élvezetét, vagy hagynák megzavarni az igazság ritka, örömteli pillanatait holmi öngerjesztő gyalázkodással.

eurotörpeség

Angliában a házőrző törpe infravörös érzékelővel van felszerelve, mely ha működésbe lép, a törpe mókushangon közli: “Jó estét, itt a biztonsági törpe”, és ha ez nem használ, akkor  fejhangon sikoltozni kezd: “Segítség, elrabolnak!”

néha tényleg elrabolják őket. pl. a Franciaországban működő KTFM (Kerti Törpék Felszabadító Mozgalma) aktivistái éjszakánként rendszeresen megszöktetik a kertekben fogva tartott törpéket, kiviszik őket az erdőbe, visszaadják a szabadságukat.(*)

a kerti törpe élete több bonyolult kérdést felvető, ízig-vérig európai téma (az amerikai nem annyira morfondírozós, többre értékeli a válaszokat).

előszöris, hogyan készül a törpe, mik az archetípusai? valóban illegalitásba kényszerítették őket a Kádár korszakban? igaz-e, hogy Németországban évi kétmillió fogy belőle, ugyanakkor tudják-e a németek, hogy minekünk, magyaroknak is van legalább egy hatalmas törpénk? és ha tudják, akkor vajon ki rohant megint árúlkodni?

továbbá, miért van az, hogy nálunk a vörössipkás törpék nem bírnak (piros  fehér) zöldágra vergődni a narancsbugyogós törpékkel?(**) igaz lenne, hogy mi magunk is törpéből vagyunk?

megannyi válaszra váró izgalmas kérdés…

________________________

(*) vö. Trencsényi Z., Törpe illegalitásban, Népszabadság, 2o11, április 1
(**) a kérdés eredetét illetően őszinte hálával tartozom kekok barátomnak

megérdemeljük

“Az Orbán-rendszer teljesen megfelel a magyar ember színvonalának, megtalálta a zsák a foltját.” – állapítja meg az elkeseredett publicista [Bartus L., A Puskás Gábor-effektus, Amerikai Népszava, 2o11, augusztus 4]

– és akkor itt be is lehetne fejezni a szócséplést, a hiába való és egyenlőtlen küzdelmet a “nemzet érdekeit” magukban eldöntő, erőszakos, irracionális, hatalomra került “elittel”. mert attól kezdve, hogy az önmarcangoló (és a realitásokat nem teljesen nélkülöző) megállapítást elfogadjuk, és komolyan is vesszük, bizony felmentést kapna a gyávának és tétlennek ítélt, otthon élő, alkotó intelligencia.

magukra maradva ellenvéleményükkel, és annak ellenére, hogy a magyar ember nem érdemel jobbat, az “ellenzékiek” felelőssége volna hogy meghatározzák, mi a “nemzet igazi érdeke”? vakon higgyenek magukban és “az ügy érdekében” az élre állva, küzdjenek meg az útjukban állókkal, ugyanúgy, mint ahogyan a mai privát meggyőződésükért harcoló diktatórikus hatalmi elit fittyet hány rá, hogy a “nemzet érdekeibe” beledöglik a magyar? nem, ez semmiképpen nem várható el a létében megnyomorított “liberális” szakértelmiségtől, legfeljebb a bármire kapható, kollektivista szellemű, buzgó pártkatonáktól.

“…nemcsak a politikai elittel van baj. Sokkal inkább a ‘szegény magyar néppel’. Ez megfelel a szellemi színvonalának.” – írja a publicista a korábban idézett cikkben.

ha elfogadjuk és komolyan is vesszük a magyar ember már-már közhelyessé váló negatív jellemzését (mely indokolni látszik, hogy sorsunk megérdemelt), akkor ezzel éppen a diktatúra szükségességét igazolnánk. márpedig nincsen olyan nemzet, melynek tagjai “megérdemelnék” szabadságuk elvesztését, vagy éppenséggel “kiérdemelnék” szabadságjogaikat.

a szabadságjogok biztosításának individuális igénye, illetve a szabadság iránti kollektív közömbösség ellentmondásának tisztességes feloldása nem könnyű probléma (és nem megkerülhető). véleményem szerint az erre irányuló igyekezetben nem megbélyegezni kellene a magyarokat, hanem felvilágosításukon fáradozni. továbbá nem azért kellene felelősségre vonni az értelmiséget, hogy nem vezet, sokkal inkább azért, mert ha nem is mindíg tudatosan (sokszor tudatlanul), de félrevezet

elszámoltatás

T.-né, a Titokzatos Tanárnő számtanórája általában szigorú elszámoltatással kezdődött. hol hármasával, hol ötösével, később hetesével számoltunk el jó hangosan 2oo-ig, oda majd vissza. jól jöttek ezek az ötperces bemelegítések a feleltetés előtt, kinyíllandottak az agyak az új anyagra

O., az  Otromba Oligarcha uralkodása szigorú heti elszámoltatással kezdődött. hol hármasával, hol ötösével, később hetesével érkeztek a feljelentések az ügyészségre, majd onnan vissza. jól jönnek ezek a gyakorlatok az igazi felelősségre vonások helyett, becsukódtatnak a szemek, a fülek az új hatalom sorozatos jog- és szabadságtipró akcióira

T.-nétől féltünk, de a matekot azt megtanultuk. O.-tól is, de  legalább a szabadságot, mint olyat, kezdjük megbecsülni