miniszterelnökök

a három utolsó. a három utolsó magyar. a három utolsó magyar miniszterelnök. ma közülük kettő éppen öli egymást. ide jutottak.

pedig nem így indultak, hanem egymást bátorítva, erősítve, lényegében egyféle gondolatokkal a fejükben. szűzbeszédeikben, egy-egy diáktalálkozón, szakkollégiumi vitákban, forró hangulatú gyűléseken jövőjüket illető bizonytalanságukat és az arra vonatkozó tervek iránti bizalmatlanságukat fogalmazgatják:

“… Okkal tarthatunk attól, hogy olyan körülmények között kell majd élnünk, amelyek között nem szeretnénk, olyan munkahelyen dolgoznunk, amelynek nincs szüksége a tudásunkra, olyan dolgokkal foglalkoznunk, amelyek rajtunk kívül állnak, olyan társadalom tagjai leszünk, amelynek nincs szüksége véleményünkre, és nem is hajlandó meghallgatni minket. … Magunknak kell megteremteni tevékenységünk és érdeklődésünk kis közösségeit. Kevesen vagyunk, és nem kisebb tett forog kockán, mint saját életünk.” (Kaderják Péter, későbbi energiapolitikus egy diákgyűlésen tartott beszédéből)

a nyolcvanas évek végére a fiatalok KISZ-en belüli és azon kívüli “reform”mozgalmait a hatalom “reform”politikusai, Pozsgayval és Stumpffal az élen, igyekeztek egyfelé terelni, az MSzMP által ellenőrizhetővé tenni. így alakulhatott meg 1988 végén a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT), melynek a KISZ-es Gyurcsány, a FIDESZ-es Kövér is alelnökei lettek

a későbbi miniszterelnök, Gyurcsány mögött, ott állt a háttérben a jóbarát, a mindenki által tehetségesnek tartott Bajnai. a mostani országgyűlési házelnök mellett pedig a (még meg nem hamisított) dokument fotókon ott áll a vetélytárs, a kezdettől fogva gyanakvó, összeférhetelen akarnoknak tartott Orbán. ők, a három utolsó magyar miniszterelnök, 23 évvel ezelőtt. ma közülük kettő éppen öli egymást. hogy ki legyen a legutolsó(bb).

talán ha a harmadik? hogy ne olyan körülmények között kelljen élnünk, amelyek között nem szeretnénk

Advertisements

fölülnézet

 
még az év elején az országgyűlés hivatala elrendelte, hogy az ülésteremmel egy szinten lévő eddigi sajtópáholyokba ezentúl csak pártszakértők mehetnek be, a fotósok ehelyett megkapják az ülésterem feletti karzatot. /Kövér az asztalra csapott…, Népszava.hu 2o11. február 14. nyomán/

no lett is kisebbfajta fölzúdulás a kilakoltatás miatt, mert hát a karzaton nagy nyomorgás várt a riporterekre, s meglehetősen kevés szögből tudtak csak fotózni. onnan aztán nem volt könnyű dolguk jó képeket készíteni. ámde sikerült a nyomort és a szöget a maguk javára fordítani, nemhiába van mindíg magyar díjazottja a worldpress fotóversenyeknek

mintegy fél évvel később, onnan fölülnézetből elkészült az a felvétel az odalenn szónokoló miniszterelnökről, mely valószinűleg legalább akkora sikert fog aratni, mint a velencei biennálé dán pavilonjának padlóján az ugyanőt és hasontársait népszerűsítő műalkotás

az objektívnek és a szemfüles riporternek köszönhetően, részesei lehetünk az alkotó folyamatnak, alulnézetben vagy fölülnézetben. ahogyan a turulról a mélybe veti magát egy áldozat, vagy ahogyan átadja magát a haza oltalmazásának egy miniszterelnök. ahogyan azok megvívják harcukat a mindenkori ellenséggel, magukkal, a démonokkal, mérlegelve, habozva, ám tántoríthatatlan

az ominóz fölülnézeti fotón a szónok félretolt jegyzeteiben jól olvasható, mi minden suhan át egy miniszterelnök aggódó agyán. az áthúzott kihagyások a kéziratban mindennél meggyőzőbben tanúsítják, itt szó nincsen elhamarkodásról, tapogatózó improvizálásról, kézi vezérlésről, hatalmi manőverezésről. mitöbb, csapás ez a fotó a maga eszközeivel azoknak a képibe is, akik hiányolnák az összehangolt kormányzati munkát, az alaposan átgondolt, megfontolt, megvitatott, egyeztetett intézkedéseket a kormány és fője részéről

díjat érdemel ez a fotó is akár a turulos, ha nem worldpress, akkor legalább egy wordpress díjat, és ha nem tragikum, akkor komikum kategóriában

remix

a Magyar Dal Napjára /remix/

az államfő világossá tette, azt várja a kormánytól, hogy külön intézkedési terveket dolgozzon ki a szegények, a munkanélküliek, a bajba jutott deviza- és forinthitelesek érdekében

Mondjuk, én ideteszem, te meg most odaállsz.

Aztán én állok oda, de akkor te meg ideteszed.

Aha… hogy is?

Hogyha én ideteszem, akkor te odaállsz.

Mikor meg én odaállok, akkor te már mindig idetetted.

a szociális konzultáción az emberek tudatták: az állam feladatának tartják, hogy a nehéz helyzetbe került devizahiteles családokat megsegítse

Aha… aha… értem, illetve mindent.

Jó, nem? Nem, várjunk csak! Egyszerű!

Odaállok, ideteszitek. Nem!

Nem odateszitek, idébb! Még idébb! Haha.

a Fidesz-KDNP-frakció hajdúszoboszlói döntése alapján azoknak a megsegítésére kell sort keríteni, akik minden erejüket összeszedve még tudják fizetni a devizaalapú hitelüket

Aha! Ti odamentek.

De ha nem mentek oda, az se baj.

Hanem ide, erre én még idébb.

Nem! Nem, nem most teszem oda azonnal,

Hova is?… Egyáltalán…

 Nem! Majd én eldöntöm. Így! Vagy nem?

Majd ő… Majd ő dönti el.

a képviselőcsoport hozott egy döntést, a kormánynak pedig annak megfelelően kell letennie egy javaslatot az asztalra. részletek már a miniszterelnök hétfői parlamenti beszédéből is ki fognak derülni “bizonyos szintig” – mondotta a szóvivő

Sőt… Persze! Hát egyszerű! Idébb. Idébb!

És akkor ti hova teszitek?

Megnézem. Aha!

/Cseh Tamás, Bereményi Géza, Egy bogár, valamint Orbán hétfőn bejelent, NOL 2o11. Szeptember 11 hír alapján/

tételesen

a páva mélyrepülése még nem ért véget. éppen most jelent meg a Pannon Filharmonikusok Művészeti Tanácsa közleménye /ÉS, 2o11, szeptember 2/

világos, érthető szöveg, pontokba szedett tények, állítások. könnyű lesz azokat tételesen cáfolni mindazoknak, akik Peskó Zoltán karmester távozásában a szolgalelkűség és az ordító primitívség újabb mélységeit vélik tetten érni a mai magyar valóságban

csak úgy az igazság kedvéért, nem lenne rossz, ha a figyelem kiterjedne a pontokba ugyan nem szedett, de alapos kételyeket ébresztő egyéb állítások cáfolatára is. megkönnyítendő az eligazodást a közleményben, érdemes ezeket is tételesen fölsorolni bevezetőként a Művészeti Tanács számozott tényfelsorolása elé:

– a zenekar művészei nevében szól a Tanács /valóban, mindenki nevében?/

 –  Peskó nyilatkozatai és az azt körülvevő sajtómegjelenések méltatlanok a komolyzenéhez és a művészethez /nem véletlenül az igazgató a méltatlan?/

 – riasztó, hogy a „páva-ügy” médiageggé vált /ki riasztotta a karmestert, hogy ama röhejes okból decemberben nem száll a páva?/

 – a Tanács elhatárolódik minden, a művészetet politikai kontextusba helyező értelmezéstől /pl. ama röhejes ok az művészeti kontextus és nem politikai kontextus volt, világos?/

 – Peskó életművét, művészi nagyságát nagyra tartják, és tisztelettel gondolnak a Pannon Filharmonikusoknál eltöltött két évadára  /lehetséges volna, hogy az igazgató féktelen tisztelete miatt jelentette be Peskó, fél évvel korábban szerződése lejárta előtt, hogy szeretett és nagyrabecsült zenészeit kénytelen lesz elhagyni?/

most pedig jöjjenek a tételek (tények?), nem árt fogódzkodni

1) a Tanács nem érti, hogy Peskó több hónappal távozása után bírálja együttműködését az igazgatóval, holott a korábbi két évben ilyen panasszal sehová nem fordult

 2) Peskó szerződése 2011 júniusában lejárt, melyet az igazgató nem hosszabbított meg

 3) a Kodály Központ hivatalos megnyitóján a Psalmus Hungaricust játszották, ami ugyebár nem kifogásolható választás

 4) a zenekar az elmúlt tíz évben külföldön is jegyzett szimfonikus zenekarrá vált az igazgató vezetése alatt

 5) az igazgató a továbbiakban tartózkodik bárminemű nyilatkozattól, hogy az új karmester vezette évad a művészetről szóljon

remélhetőleg a tételes megjegyzések, kiigazítások, cáfolatok nem magamfajta dilettánsoktól, hanem olyanoktól érkeznek majd, akik szenvedői vagy  tanúi a hivatásos komisszárok kultúrát ápoló és terjesztő áldásos tevékenységének

szomorújáték

a köztársasági elnök augusztus 20-án átadta a legmagasabb állami kitüntetéseket a parlamentben… a kitüntetetteket legkevésbé sem a díjak elnyerése mozgatja – mondta az államelnök az ünnepségen, melyen Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is megjelent – hanem saját hivatásukban törekszenek a legtöbbre, így egyéni sikerükkel az “egész közösség kovászává” válnak.
/MTI- fidesz.hu nyomán/

meddig lehet szolgálni egy diktátort, akinek nem az emberek, hanem egyetlen ember – saját maga – az eszménye? – ez a kérdés több kiváló magyar embert foglalkoztatott, Teleki Lászlótól Illyés Gyulán át a jelen diktatúra csendes vagy hangos bírálóikig. Teleki szomorújátékában a zsarnok álságosan láncolja magához híveit, miközben zavartalan gyalázza meg asszonyaikat, dönti nyomorba az egész népet

____________________________________________________

VALENTINIANUS:          Hív szolgák érdemeit jutalmazni a fejdelem legszentebb kötelessége, helyes kormányzás alapelve, melyt én is fejthajtva követek. Ily példás alattvaló ez itt! – Heraclesre mutat.

 Mesés öntagadással fordítja ő évektől fogva minden ügyekezetét arra, miként napjaim mentül üdvteljesebbekké tegye. Feje csupán számomra gondolkozik, s kezei mindenben kívánságom szerint munkások. Enyém ő testtel s lélekkel!

 … ő megszerezte magának egész fejedelmi kegyemet. Nincs Rómának jelesb polgára! Ennek nyilvánítására kívánom, helye, szava legyen a főtanácsban. Atyák, beirandjátok őt a névsorba.

 FULGENT:           Szegény szánandó köztársaság!

 /Teleki László, Kegyenc/

____________________________________________________

“Erről az izzó témáról én is kezdtem, még a Hitler–Mussolini-féle „vezéri elv” mezőtüzének közeledtekor, egy könyvdrámát … a „tárgy”-at ma is eleven-égő voltában érzem.” – írja Illyés az 1961-ben általa teljesen átdolgozott (újraírt) Kegyenc előszavában. szegény Teleki önkezével vet véget életének, tragikus véget ér az erkölcs és politika drámai küzdelme. Illyés szegény bizonyára nem lenne öngyilkos, ha élne, miközben a kiapadhatatlan államfői ostobaság legújabb darabjait repíti szét a Nemzeti Hírek Ügynöksége:

“a népből csakis úgy lehet nemzet, ha sokan vannak, akik egyet gondolnak és egyet akarnak, az állami kitüntetések pedig annak bizonyítékai, hogy léteznek ilyen emberek.”

… olyan emberek, akik úgymond’ sokan vannak… hát persze, ha nem a kovászok, akkor a kegyencek