bicentenárium

„Franz von Liszt a század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője…”

– mivel olyan, hogy A legjelentősebb romantikus zeneszerző nincsen, a befutókat pedig képtelenség fölsorolni, csak ünneprontásra alkalmas itt ez a gondolatbénító, bevezető közhely…

pedig valóban érdekelne, túl a lapos igazságon, vajon ki az a Liszt Ferenc, akit egyszerre, vezényszóra, államilag ünnepelni kezdtünk

szegről-végről én ismerek egy Liszt Ferencet. még a zeneiskolából, jóllehet odáig csak a továbbképzősök jutottak el, hogy Lisztet gyakoroljanak a közösórákra vagy a zongoravizsgára. én már csak azért sem juthattam odáig, mert nyolcadikra sikerült megszabadulnom a szülőileg rámkényszerített rendszeres zenei képzés alól (no nem Liszt miatt, hanem az állandóan átzörgető kedves szomszédnak köszönhetően)

valami fekete-fehér fotón, vagy apám bélyegei között láttam először, talán az 1961-es Magyar Posta blokkon és sorozaton, a jellegzetes hosszú művészfrizurát. nem nézett ki rosszul, de őszintén szólva az övé vagy a Kodályé jóval kevésbé inspirált mint a Beatleséké. a komoly zene tehát abbamaradt, ámde a Mozarttal, Bach-al, Bartókkal, Kabalevszkíjjal eltöltött óráim nem múltak el nyomtalanul

így talán nem meglepő, hogy lágymányosi gyerek létemre nem mozogtam idegenül a Liszt Ferenc tér környékén. későbbi barátaim közül senki nem járt a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, viszont egy idő után én jártam néha oda koncertekre a barátokkal, vagy egyedül

azután bekövetkezett a nem hivatalos Liszt-év részeként a “Kislány a zongoránál”, a nagygenerációs magyar rock-irodalom elsöprő diadala, ami a mai napig is hivatalos magyar weboldalak promóciós klippje, mintegy 1968 forró nyarának öröksége

a hetvenes évek elején lehetett, hogy egy másik Lisztet is megismerhettem, egy irígyelt világvándor képében útlevélínséges időkben.  a Sopron, Bécs, Párizs, Weimar, Róma, Pest, Genf, Firenze állomások hézagosan jelzik csak a zseniális zongorahuszár bolyongásait. a vándorlások végeztével, jóval a bayreuthi végső állomás után, ismét feltűnik alakja északi irányok felől. valamely akkori magyar köztévé jóvoltából találkozhattunk a majsztró reinkarnációjával a norvég-brit Roald Dahl egyik meghökkentő meséjében egy hosszúszőrű, bibircsókos, lusta, sziámi macska formájában

arra már nem emlékszem, hogy mikor és miért léptem be a magyar Liszt Ferenc társaságba… jaj, dehogynem… ez kicsivel azután lehetett, amikor elérkeztem fiam szülőileg rákényszerítendő zenei oktatásához. az első lépés egy csehszlovák pianínó beszerzése volt, kéz alatt. a második lépés pedig az élenjáró példamutatás

a Scott Joplinnal és az ujjgyakorlatokra is kiválóan alkalmas ragtime ingabasszussal megújuló zenei példamutatásnak és a gyermek Kurtágon induló zenei fejlődésének reményeit ismét egy kedves szomszéd kezdte ki, amire most hogy így belekezdtem, egyre pontosabban kezdek visszaemlékezni

a nyitott erkélyajtóban áll a gyerek, én benn a szobában a függöny mögött keresem a hangot a Juharlevél Raghez, mikor a szemközti házból nyájas Tibor szomszéd átkiabál:
– te, mondd csak, ki zongorázik nálatok? hallom benn én is, látom, hogy fiam bele is pirul kissé, amikor büszkén válaszolja,
– hát az apu
– no akkor mondd meg neki, hogy jó lenne már ha abbahagyná

a gyermek hamarosan abbahagyta a magán zongoraleckéket, én pedig csakazértis még fölküzdöttem magam, hogy Lisztnek legalább az egyik elfelejtett keringőjéből betanuljak pár ütemet. azután továbbadtuk a pianínót, majd beléptem a Liszt Ferenc Társaságba pártolótagnak

egyre jobban megszaladt. egyszer csak alkalmunk nyílt rá, hogy megteremtsünk magunknak egy CD játszót, majd a szerény lemez gyűjteményhöz néhány egyáltalán nem olcsó Liszt felvételt is beszerezzünk, köztük a brit Hyperion Records-nál kiadott Leslie Howard féle nagy vállalkozás pár szép darabját. így, amikor Liszt díjat kapott a Howard, tudtam kiről van szó

a Liszt Ferenc Társaság éves nemzetközi eseményét, hogy kinek adják a lemez-nagydíjat, mindig érdeklődéssel követtem az újságból, egyszer még Jandó Jenő díjnyertes koncertjére is eljutottam. a társaság archívumából idemásolható további díjnyertesek is Liszt nemzetközileg legismertebb interpretálói közül valók: Claudio Arrau, Alfred Brendel, Vladimir Horowitz, Maurizio Pollini, André Watts,… hogy a többieket és a kiválóbbnál kiválóbb magyar nyerteseket most ne említsem

be kell valljam, nem hagyott békén a lelkiismeret, amikor a 2oo-adik évforduló ünnepségei egyszerre, vezényszóra, államilag, beindultak. amikor elpukkantak a pezsgősüvegek a reptéri névadón, vagy felpattogtak a karikás ostorok,  és csattantak a huncut majsztró kocsisának élcei a Duna tv riportjában. amikor megrendelésre őröltek magyar búzából magyar lisztet hátországunk gyermeteg színházai, amikor, amikor, amikor… amikor az egyelőre nem ritkuló, és mindenütt elismert magyar világszámainknak kijárt volna a jóleső büszkeség és az önfeledt ünneplés, ám mégsem tudtam megszabadulni földhöz ragadt összesküvéselmélkedéseimtől

nem méltatlan-e hazafihoz az otromba kérdezősködés részemről, nem ér-e fel hazaárulással az értetlenkedés? hogy ki is az a Liszt Ferenc, akivel szembe kell néznünk, akit végre meg kellene ismernünk, akiről példát kellene vennünk, akit meg kell védelmeznünk? akivel szövetkezve meg kell küzdenünk a svábok, tótok, labancok, taljánok, norvégek, britek –  az egész világ ellen?

hamis volna az állítás, hogy a magyar zenei hagyományokban és tudatunk legeldugottabb zugaiban is jelen van egy igazán és valóságosan magyar közkincs teljes portréja, egy világpolgár Liszt Ferenc aki a miénk, aki 1875-ben Erkellel Pesten indította el az azóta is létező és világszámokat produkáló magyar zongoratanítást? és evvel a tettel egy azóta is töretlen alkotói, oktatói, előadóművészi vonalat húztak, a világrengések közepette is örök értékeket létrehozó 2o-adik századi nemzedékek vonalát, mely Bartók, Kodály, Sándor György, Dohnányi, Kadosa, Fischer Annie, Cziffra, Kurtág neve mellé sorakoztatja Kocsist, Ránkit, Jandót, Schiffet, Frankl Pétert, majd az őket követő, felváltó Szokolayt, Nagy Pétert, Bogányi Gergelyt,…

nem megalapozott-e a gyanú, hogy ezt a  felemelő bicentenáriumot  egy trianonos Liszt „rehabilitációval” teljesen fölösleges volt összekapcsolni?

az álnok politikai szónoklatok mindenre alkalmasak, amire valójában szánva lettek, csak arra nem, amire hazudva vannak

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s