felelősség

ha egy tudományos dolgozat vagy disszertáció szerzője csal, azért ő maga a “felelős”, nem a bírálóbizottság. amennyiben nem merül fel gyanú, a referensektől nem várható el, hogy ellenőrizzék a használt forrásokat, kétségbe vonják az újnak beállított eredmények (tézisek) eredetiségét

hogy a szerzői felelősség valójában mit jelent?

– bármely diplomázó diák vagy kutató kollégám esetén, ha egy durva plágium előfordulna, az a szakma megvetését váltaná ki és a pályáról való örökös letiltást vonná maga után

– Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter “tudományos kitérője” 5 év után lett gyanús. a kiderült csalás a közvélemény felháborodását eredményezte, melyet gyors lemondás követett, a Baureutyhi Egyetem pedig nyomban megsemmisítette az érdemtelen doktori fokozatot

minálunk egy évek óta erkölcsi hulla és időközben államelnökké odarakott senki ügyeskedése esetén mit is jelenthetne ez a bizonyos felelősség?   – az égvilágon semmit

One thought on “felelősség

  1. kis magyar plágium ügy, follow up: fejtől büdös?
    január 21. a NOL információja szerint “jelentős nehézségekbe ütközik a Semmelweis Egyetem azon törekvése, hogy – az intézmény néhány nappal korábbi bejelentésének megfelelően – létrehozzanak egy kompetens, tekintélyes és független tagokból álló testületet Schmitt Pál doktori fokozatszerzése körülményeinek kivizsgálására”
    “A Népszabadság úgy tudja: a szakterületen járatos, a francia nyelvet is ismerő szakértők (akadémikusok, egyetemi tanárok, kutatók) egymás után utasítják vissza a felkérést”
    az az érzésem, a haltól büdös

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s