múltfeltárás

az egykori államelnökről valamilyen látványos és megfellebbezhetetlen formában be kellett bizonyítani, hogy egy hitvány alak, mivel a hatalom mámorában sokan nem voltak hajlandóak ezt belátni. hát nagy nehezen, de sikerült (bár akad, aki még mindig jézusnak tartja a szépmosolyú latort)

erre most teljes gőzzel beindul egyfajta feltárási folyamat. maga schiffer andrás sem gondolta volna pár hete, hogy ekkora civil támogatásban részesül múlt-tisztázó kezdeményezése

de mit is szeretnének a fáradhatatlan bizonyítvány feltárók bizonyítani? talán azt a társadalmilag óriási jelentőségű váratlan felismerést, hogy a nem is egyszer szépen levitézlett, pártvezérként és miniszterelnökként is egyaránt megbukott politikus egy hitvány alak? nehogymá’…

van aki ezt eddig másképp tudta?

Advertisements

megtérés

ünnepek idején nem a szokásos üzeneteket keresem az újságban, nem a napi szitkokat, a napi beolvasásokat, a napi gúnyt. azonban kedvenc publicistáim között alig van, aki  ezt méltányolná, és igyekezne meglepni valami nem mindennapival, valami mélyebb és őszintébb emberi gondolattal. olyasmivel, amit például a halállal és feltámadással kapcsolatban igyekszünk elrendezni magunkban, amikor a fizikai megsemmisülés közvetlen közelségében találjuk magunkat

ezügyben forduljunk talán a hivatalból megnyilatkozó egyházi vezetőkhöz? várható-e ünnepi megtisztulás a vallási kampányfőnököktől, a hit menedzserektől, az üzletszerű térítőktől? ebben a nagy tanácstalanságban került elém a filozófus Bessenyei György egy 23o évvel ezelőtti elmélkedése, amit egy korábbi ünnep alkalmából fordítottam le magamnak magyarról magyarra

 

A: Élsz-e még Pariades? Rettenetes lehet az olyan embernek halálos nyavajában nyögni, mint te, ki világi élete után életet magának nem remél

P: Ne sajnálkozz barátom, adj hitet inkább – bár láttam én hívő embereket is haláltól rettegni, jövendő boldogságukban kételkedni

A: Belátod ugye, jobb volna jót remélni, mint remény nélkül  semmibe veszni

P: De mondd csak, hogyan láthatom be azt csupa okoskodással, hogy lelkem valahová az örök egekre emelkedik testi mivoltom elmúlása után? Mert ugye józan okoskodás különböztet meg a barmoktól, akik elme nélkül fel sem fogják, ha Isten beszél nekik. Mikor a világ urának rendelkezéseit akarom megismerni, akitől én okoskodó lelkemet kapom, nem élhetek-e ez okoskodással?

A: Érted-e, hogy a világ miként kezdődhetett, de akár hiszel akár nem, csak itt van, létezik, nem?

P: A világot látom, érzem tapasztalom. De hol látom én lelkem örök valóságát, miként a Napot az égen? Hogyan tudhatom akkor, hogyan s mivégre csinálta ő e világot, ha meg nem kérdezhetem? Volt-e hatalma jobb világot csinálni, mert ha igen, miért csinált rosszabbat helyette tele bűnnel, nyomorúsággal? Mivégre enged országában olyan dolgokat, melyekre haragszik, amiket bűntet s elitél?

A: Te semmit sem tudsz barátom. Hát nem ismered Mózest, akivel a Teremtő megosztotta munkája tervét?

P: Kicsodát? Tudott-e őróla Konfuciusz? Járt-e Kínában ő? Mert én kínai ember vagyok, aki Konfuciusznak hittem el azt, amit hinnem lehet

A: No még szerencse, hogy nem elfajzott keresztény vagy, csupán szerencsétlen atyáktól való

(A beszélni kezd az írásról, a teremtésről, hogyan fújt Isten emberbe élő lelket magából, az almáról, az Atyáról és fiáról, a feltámadásról, a szent lélekről, a szent könyvet értő szent emberekről, az utolsó vacsorát megidéző istentiszteletekről, az isteni bölcsességről és az emberi elme végességéről, a megváltóról)

(P  a megváltó testi mivoltáról kezd illetlen kérdéseket föltenni, amikor az ajtó felől zaj hallatszik)

P: Zörgést hallok, nyiss ajtót!

(hírét véve a pogány filozófus haldoklásának térítésre érkeznek egymás után a hitek ágazatának képviselői, egy kálvinista, egy lutheránus, egy áriánus, egy zsidó, egy óhitű, egy kvéker)

P: Jókor jöttök barátaim. E becsületes emberrel már régóta beszélgetünk az ő hitéről, a szentírás jelentésiről

Kálvinista: Miféle hitből való?

P: Azt nem tudom, de azok közül lesz, akik Istent vacsorálnak

Kálvinista: No és te elhiszed neki, amit beszél?

P: Á dehogy, egy szavát sem hiszem

Kálvinista: Mindegy, akár hiszel neki, akár nem, pokolra kerülsz, mert ezek hamisan magyarázzák az Írást. Rám figyelj, ha üdvözülni akarsz

Lutheránus: Nem hallgathatom az ilyen megcsaló beszédeket, egyiküknek se higgy

Ariánus: Istenre kérlek, zavard el a csábítókat, mind hazug

Zsidó: Én tudhatom igazán amiről azok az emberek beszélnek, hiszen a szent könyvet az én nyelvemen iratta Isten. Kérdezd csak meg őket, tudnak-e zsidóul egyáltalán… Hogy az ő messiásukat megölték? A miénk bizony uralkodni született, s hogy megszabadítson minket idegenek járma alól

Óhitű: Ne hallgas oda uram, mind tévelygésben vannak, így el nem igazodsz soha

Kvéker: Jaj neked szerencsétlen, ha a szentírás elfajult magyarázói után indulsz s nem engem követsz

(Folyik az érvelés, egymás szavába vágnak…)

P: Már megbocsássatok urak, rajtatok kívül más nincsen Európában, akik a szentírást ugyancsak a maguk módjára magyarázzák? Milyen érdekes, hogy ti mind oly hitet hirdettek, minek elfogadásához okoskodás nem kell. Odanézzetek, ki az a magas süvegű bő nadrágos jóember ott?

Kálvinista: Ez egy török, neki Mohamed az Istene, ez egy nem idevaló pogány

Török: Mit csinálnak ezek a pogányok itt veled te szegény beteg?

P: Hehe, a török pogánynak mond benneteket

Török: Hogyne mondanám, hiszen nem hisznek Mohamedben, Isten küldöttében, ki az ő törvényeit hirdeti, és amit ezerszer annyian követnek mint ők itt s az ő népeik. Légy törökké, hogy a gyönyörűséges paradicsomba  juss.

(No erre újra indul a vita, mindenki mondja a magáét, míg P meg nem adja magát)

P: Megbocsássatok, hogy okoskodom, de oly nehéz megfeledkeznem róla, hogy ember nem vagyok, és elfogadnom azt, hogy emberi eszemmel értenem, okoskodnom nem szabad. Miként a halakat is nehéz volna meggyőzni, hogy nem úszásra vannak teremtve, hogyan tudnám én okoskodás útján hinni el, hogy nem okoskodásra lettem szánva. Szememet behúnyom hát és választom a hitet

Mind: Bravó, bravó, megnyertük őt, szentlélek szállt belé. Boldogok mindazok, akiké Istennek országa. Az én hitemet fogadd el, az enyémet… az enyémet… az enyémet…

P: Csend legyen! Tudjátok mit, mindegyikőtök tegyen egy kis cédulát ebbe a zacskóba, ráírva egy betűt, melyről fölismerhető. Adjunk hozzájuk egy cédulát is, amin semmi sincs. Azután rázzuk őket össze jól, majd hogy én egyet onnan kihúzzak. Ti pedig imádkozzatok erősen, hogy Isten melyik cédulát adja kezembe. Csodával dőljön el, melyikőtök hite a legigazabb, s így az én hitem is csodával kezdődhessen el, miként mind a tiétek is

Mind: Nagyon jó, úgy legyen

(a török allahozásba kezd, a pápista susog, olvasót forgat, a kálvinista zsoltár éneklésbe fog, a zsidó vinnyog s rikolt, liturgiát koledál az óhitű, evangéliumot olvas a lutheránus, imát mormol az ariánus, habzik a kvéker szája, mintha nyavaja törte volna, a filozófus szánakozva nevet, csudálkozik, majd végre húz … )

[Bessenyei György, Pariades térése, Ősholmi (1779) alapján
szerk. Bíró Ferenc, A Holmi, Akadémia Kiadó, Budapest, 1983]

farizeusok

 
a magam részéről mindenkivel hajlandó vagyok szóba állni, elbeszélgetni, összefogni az ármány és az ámokfutás ellen, aki feltételeim egy jól meghatározható minimális nemzeti rendszerének megfelel…
 
eme eredeti gondolat jutott eszembe az este, mikor megnéztem a tv interjút egy kereszténydemokrata politikussal, aki társainál kitartóbban (több mint egy napig), és nyilvánosan (arccal és névvel), azt a nézetet képviseli, hogy aki lop, csal, hazudik, az tűnjön el a közéletből, húzzon el amerikába unokázni
 
másnap (ma) reggel az esti ötletet íme követi az összefogás (egyelőre a gondolataimé), miután azt olvasom a neten, hogy pártja nemcsak elhatárolódik, hanem fegyelmi eljárást is kezdeményez tisztségviselője ellen, amiért az szembemegy  
 
még ki is zárhatják azt a renegát keresztényt és demokratát, aki ma a politikusok felelősségét és összefogását emlegeti a morális válságot tartva országos problémáink legsúlyosabbikának
 
atyaúristen… és mind ti farizeusok!