viceházmesterné

a fidesz viceházmesteri stílusú és kaliberű szóvivőjének megnyilvánulásait eddig sikerült szó nélkül hagynom. pedig igencsak nehezemre esett a hallgatás

például, mikor az egyik gyönyörű szereplése nyomán nyilvánvalóvá vált (akinek ez esetleg nem volt evidencia), hogy a parlamenti törvényhozás hátországát jelentő kormánypártiak fejében nem országos ügyek járnak, hanem pótcselekvés gyanánt egy gyurcsány lemondatásával foglalkoznak az ő saját pártocskája éléről

dehát mit lehetett volna az ilyenekhez hozzátenni, álmélkodó, hitetlenkedő, felháborodó tényrögzítéseken kívül?

a Közgéphöz odaláncolt LMP-sek ügyében a legutóbbi szóvivői eligazitás alkalmával hitetlenkedésemet követően észre kellett vegyem, hogy ez a viceházmesterné bizony fejlődőképes. lassan mintha felfogná, hogy az országért felelős kormánypárt nevében nyilatkozgat egyes ügyekben. íme ezúttal nemzetstratégiailag fordult a kormányhoz, amint az LMP irodája előtti járdán előkaparta iratait

a pártszóvivő hangsúlyozta, hogy “az állami megbízásokat olyan cégeknek kell nyerniük, amelyek Magyarországon foglalkoztatnak, itt adóznak, és a nyereségüket is itt használják fel. a fidesz ezért arra kéri a kormányt, hogy olyan politikát folytasson a jövőben is, amely elősegíti ezt a célt”

elszomorító – mondta, hogy az LMP-sek a magyar érdekek védelme helyett leláncolják magukat egy magyar cég bejáratához, akadályozva annak működését. az LMP olyan gazdasági érdekcsoportok zsebében van, amelyek az utóbbi időben visszaszorultak. a Fidesz károsnak tartja és elutasítja azt a jelenséget, hogy gazdasági érdekcsoportok harca politikai köntösbe bújtatva jelenik meg

hogy ez az útszélre szorult szóvivés csak megerősíti az LMP állításait, miszerint ma fideszes oligarchák irányítják az országot, akik eddig is ellenőrizhetetlen előnyöket élveztek a közbeszerzésekben, és akik így a gazdaságban, de a törvényhozásban is élet-halál urai?

hogy a párt igazi szándékait ügyetlenkedve felfedő nyilatkozat cáfolná viceházmesternénk fejlődőképességét? á dehogy… mindössze kissé lassan halad a dolog, hiszen ebben az igyekezetében csakis önmagára van utalva. annyit persze megmondtak neki, hogy fő feladata (teljes munkaidőben, és megfelelő apparátussal) a média leszerelése, a fürkészkedők távoltartása, illetve házi hírügynökségük ellátása majomcsemegével. ami, lássuk be, ezúttal pompásan sikerült is

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s