haza és haladás

egyszer fenn, egyszer lenn, már ami a jövő kilátásait illeti. ám a dilettáns kormányzás kétéves kavarása után egyre bizakodóbbak a hangok: hiába erőlködnek, a fideszt le lehet váltani

kéri lászló politológus egy atv beszélgetésben bevallotta, hogy az új választási rendszert elemző haza és haladás tanulmány megértése szakembert próbáló, nehéz feladat. ugyanakkor megnyugtatott, hogy abban szépen, alaposan ki van fejtve, miként tudnának a demokratikus erők mandátum többséget szerezni a 19o fős parlamentben a jelenlegi mostoha viszonyok között

az ellenzéki erők kétéves tétovázása, a tapogatózás után nincsen-e túl későn a nemzeti összefogás szükségességét meghirdetni? a válasz: nincsen későn. sőt ennyi idő kellett, hogy egyrészt kiderüljön, a kilátásba helyezett, szép nemzeti célokat a kormány egyszerűen képtelen megvalósítani, másrészt, hogy mindenki észrevehesse, a forradalmi randalírozás egy bugris antidemokratikus hatalom kiépítését szolgálja

mi a garancia rá, hogy az elemzés száraz adatainak optimizmusa valósággá válik a hazáért valóban tenni akaró és tenni képes szakemberek jóvoltából, akikben végre nem csalódnak a választók? ezzel nem foglalkozik a tanulmány. ám a politológus, aki az országot járja, jól látja, hogy a vidéket nem lehet tovább az orránál fogva vezetni. két és fél év éppen elég idő a kiábrándulásra meg az elszegényedésre

a fidesztől elfordulók tömegei azonban nem jelentik az ellenzéki pártok híveinek automatikus gyarapodását. őértük, a határozatlan, de korántsem apolitikus választókért meg kell dolgoznia az ellenzéknek. nem bűnlajstromok szaporításával, nem teljesíthetetlen igéretekkel, nem ósdi demagóg jelszavakkal, hanem programokkal, alaposan átgondolt megoldási tervekkel. mert „tettekkel kell a magyarság sorsának jobbításán fáradozni, a múlton való meddő borongás helyett”

Advertisements

olimpia

a világraszóló sportesemények közül a roland garrosról, a kentucky derbyről, vagy a superbowlról lehet nem tudomást venni. az olimpiát, azt viszont nem, azt lehetetlen figyelmen kívül hagyni. nem is hagyják, se nézők se sportolók

mikor az amerikai kosarasok a várakozásnak megfelelően símán lettek bajnokok londonban (is), úgy ünnepelték magukat meg az aranyérmet, amit nemigen látni a legnehezebben végig küzdött nba bajnokságok után sem. pedig azok nagy pénzekkel járnak, az olimpiai prémiumokhoz képest mindenképpen

az olimpiai játékok varázsa alól senki nem vonhatja ki magát, még az sem, aki ezt tagadja (hiszen őt ebben éppen deklarációja cáfolja). nincs az a pénz mely pótolni tudná, nincs az a józan eszmefuttatás, mely képes volna megkérdőjelezni az egyéni sikereken túli közösségi élmény nagyszerűségét. KI A JOBB – MAGYAROK

mégis úgy tűnik, hogy a szurkolóknak, a kibiceknek mindez nem elég. sokan szükségét érzik, hogy a magyar himnuszhoz a zászlók sűrű lengetéséhez hozzátegyék a maguk kommentárját. pro vagy kontra. vajon mi ez a hiányérzet, mely arra készteti a hozzászólókat, hogy vicsorgó tiszteletköröket fussanak a győzőkkel (a viktorokkal)?

még ilyen egyszerű kérdésekben is tanácstalan, bizonytalan az ember. bölcsekre, okos véleményekre volna szüksége. szabatos etikai meggondolásokra, józan hangra, mely nem elfojtja a kételyt, hanem felnyitja  a szemet, mely az értelem világosságával járul hozzá a kiváló teljesítmények által kiváltott spontán nemzeti büszkeség érzetéhez

vajon a kapitalizmus vérbőszítő igazságtalansága-e, hogy wilma rudolph, aki 196o-ban három aranyat nyer az usának rómában, ugyanúgy mint usain bolt londonban jamaicának (1oo m, 2oo m, és 4x1oo m), korai visszavonulása után a déli fekete családanyák szegényes életét kellett élje? vajon kényszeríthetnek-e a törvények arra, hogy hozzájáruljak a (szörnyűségesen) úgynevezett látványsportokhoz, illetve a hazánknak dicsőségeket szállító sportolók életjáradékához?

a hozzászólók jó része nem magából indul ki, nem saját hiányérzeteiből, hanem a nekem tulajdonított hazafiatlan viselkedésemben keresi saját kielégülését. a magamnak hangosan feltett kérdéseim nyomán eleve elképzeli, hogy nem rágtam le a körmöm, hogy nem szakadt meg a szívem, hogy nem ugráltam a plafonig, mikor mit, heteken keresztül. s miután ezt így szépen eldönti rólam buzgón ócsárolni kezd, lenéz, kiközösít. elfojtva a morfondírozást, náci módra randalíroz, megcsúfolja érzéseimet

neki nincsen mit válaszolnom. viszont van válasz a tanácstalanságra, saját hiányérzeteimre. ugyanaz-e a világ s benne a sport ma, mint mikor rómából balczó andrásék elhozták a csapat aranyat, németh ferenc pedig az egyénit? az nem kétséges, hogy mint 52 éve, ugyanúgy szorítok az emberfeletti teljesítményekre vállalkozó öttusázóknak az ímmár egyetlen napra zsugorodott londoni versenyen (nagy boldogságra, marosi ádám ezt szépen meg is hálálja egy bronzzal)

csakhogy az egyfolytában zajló beach röplabdával egyenesen ki lehet kergetni a világból. hiába a hangos strandzene, hiába az ölelkezésekben össze-összeforró tajtékos idomok. nemkülönben, hasonló a viszonyom a csapatos vízi vonaglásokhoz, vagy a bmx-hez, ahol a legtöbben végigtaknyolják a terepet előfutamoktól a döntőkig. nem is szólva a szegény hegyi bringás fiúról, aki a kórházban köt ki, miután alaposan összezúzza magát a londoni műsziklákon. KI A JOBB – MAGYAROK

rómában 6 arany, 8 ezüst, 7 bronz. londonban 8 arany, 4 ezüst, 5 bronz. akkor mit is fanyalgok én itt, mi is az én bajom? jön a publicista válasza, egyenesen nekem, saját kételyeiből, hiányérzeteiből kiindulva, és mit sem tudva, mit sem feltételezve az enyémekről:

„Ülök másfél órát a tévé előtt, izgulok, szorítok, aztán lefújják a meccset, és az esetek 90 százalékában nem érzek semmit. Se fájdalmat, se megkönnyebbülést, se boldogságot, se megváltást, se felháborodást … kimegy az emberből az élmény. Talán csak az a baj, hogy ott keresem a megrendülést, a nagy pillanatot, ahol nincs … a mostani olimpia már nem több saját magánál. Szórakoztatás, beszédtéma-szolgáltatás, befektetés. Popzene.” /Fáy Miklós: Popolimpia, hvg.hu, 2012. augusztus 13/

heti lelet

.

“Szabadságra ment Orbán Viktor” – elsőre úgy olvasom: szabadságharcra ment

.

“Felmentették Budait, Ókovácsot és Baánt” – mert nem követtek el semmit, vagy mert nem bizonyítható?

.

“LMP: Orbán Viktor megsértette a magyar nemzetet” – ugyan már, a népszabadságot nem is egyszer

.

“Oktatási államtitkárság: Nincs tandíj” – megszorítás sincs, előregisztráció sincs… ha semmi sincs, akkor mi van?

.

“Orbán: Európa irigyli Magyarországot” – kórus: sal lal lalall li

.

“Újabb kormánybiztos távozik” – biztos?

.

“Autóval menekülő pszichiátriai beteget fogtak el a rendőrök Gárdonyban” – a kormányüdülő mellett

.

“Újabb áramszünet Indiában: több százmillió embert érint”— és egy éremszünet Londonban?

.

“Schmitt Pál elköltözött” – isten nyugosztalja

.