haza és haladás

egyszer fenn, egyszer lenn, már ami a jövő kilátásait illeti. ám a dilettáns kormányzás kétéves kavarása után egyre bizakodóbbak a hangok: hiába erőlködnek, a fideszt le lehet váltani

kéri lászló politológus egy atv beszélgetésben bevallotta, hogy az új választási rendszert elemző haza és haladás tanulmány megértése szakembert próbáló, nehéz feladat. ugyanakkor megnyugtatott, hogy abban szépen, alaposan ki van fejtve, miként tudnának a demokratikus erők mandátum többséget szerezni a 19o fős parlamentben a jelenlegi mostoha viszonyok között

az ellenzéki erők kétéves tétovázása, a tapogatózás után nincsen-e túl későn a nemzeti összefogás szükségességét meghirdetni? a válasz: nincsen későn. sőt ennyi idő kellett, hogy egyrészt kiderüljön, a kilátásba helyezett, szép nemzeti célokat a kormány egyszerűen képtelen megvalósítani, másrészt, hogy mindenki észrevehesse, a forradalmi randalírozás egy bugris antidemokratikus hatalom kiépítését szolgálja

mi a garancia rá, hogy az elemzés száraz adatainak optimizmusa valósággá válik a hazáért valóban tenni akaró és tenni képes szakemberek jóvoltából, akikben végre nem csalódnak a választók? ezzel nem foglalkozik a tanulmány. ám a politológus, aki az országot járja, jól látja, hogy a vidéket nem lehet tovább az orránál fogva vezetni. két és fél év éppen elég idő a kiábrándulásra meg az elszegényedésre

a fidesztől elfordulók tömegei azonban nem jelentik az ellenzéki pártok híveinek automatikus gyarapodását. őértük, a határozatlan, de korántsem apolitikus választókért meg kell dolgoznia az ellenzéknek. nem bűnlajstromok szaporításával, nem teljesíthetetlen igéretekkel, nem ósdi demagóg jelszavakkal, hanem programokkal, alaposan átgondolt megoldási tervekkel. mert „tettekkel kell a magyarság sorsának jobbításán fáradozni, a múlton való meddő borongás helyett”

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s