fényes tettek, fényes érdemek

vélt vagy valós sérelmek, “igazságtalanságok”  juttatnak oda sokunkat, itt is ott is, hogy időnként átadjuk magunkat egy általános és felelőtlen gátlástalanságnak. a szélsőségesen heves vélemények motivációja nem minden esetben az eredendően emberi irígység vagy a különösen magyar vonásnak tekinthető gyűlölködés. sokkal inkább igazságérzet ez, többnyire hagyományokban és „parancsolatokban” eredeztethető valós értékek elkeseredett védelme, mondhatnánk, egy-egy mini békemenet

ingerlő példák sorakoznak egyetlen reggelen, a szent karácsony előtti internetes lapok címoldalán. egyet innen, egyet onnan…

“az oktatás átalakítása az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tette” – közli az MTI a miniszterelnök értékelését, és már pattognak is a kommentek a Mandineren

“az oktatás átalakítása 
a kormány EGYIK legnagyobb GAZtette” – sziszegi Blasio3, többen pedig jogosan vetik fel, hogy a kopasz öregdiák, a Dávid, nagyon rosszul teszi, hogy odaül tárgyalni azzal az ájtatosan sunyi miniszterrel, ahelyett, hogy szemenköpné és ráborítaná az asztalt az év egyik legfényesebb tetteként

vannak itt egyéb fényes érdemek, legalábbis az évvégi értékelésekben. egy másik miniszter szerint az IMF-kölcsönt Magyarországra akarják tukmálni, támadnak lankadatlan az idegen erők, szerencsére pártunk és kormáyunk a helyén van… erre a hírre egyelőre jóval kevesebben indulnak rá, azok is inkább egymást fényezik

… szóval te azt mondod, hogy az egyik hitel olyan, mint a másik hitel…
rohadt komcsi szemlélet. … sajnos, még többen vagytok a kelleténél…

ha már komcsik, akkor itt van ez a lánchídon megfogott diákok ügye, amiről Kádár közrádiójában köztévéjében annak idején nem volt se hang se kép. erre emlékeztet az akkoriban kifényesedő Aczél főszerk elvtárs, ki ugyebár maga volna a tisztesség etalonja, hiszen fülkefor után nem mozdult rá mohón hírigazgatói szerepekre. figyelemre méltóan kifinomult gondolkodás, önmaga szerinti, s védelmére kelt (g)alamusi média haverjai részéről megnyilvánuló, távlatos emberi tartás

fényes tettekhez méltó fényes kitüntetéseket érdemel mind, akár a szuverenitást és a megújuló demokráciát vakmerően védelmező, csak Nagy Imre újratemetésével összemérhető jelentőségű békemenet. a történelmi fordulópontot  jelentő fölvonulást egy másik Aczél elvtárs másik kicsi katonája laudeálta, igaz nem ma, hanem már a múlt héten, akinek komcsi igazolványa pedig még ennél is régebbi keletű

fényes tettek, fényes érdemek, hát így rakódik napról-napra, egymásra, szépen a történelem

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s