kopírozók

“itt-is ott-is van választási regisztráció, akkor mi a probléma?”- a probléma magával ezzel a mondattal kezdődik, és folytatódik választási feliratkozást alkalmazó országok sorolásával

ha példák kopírozása országos politika szintjén ennek a rezsimnek egyáltalán eszibe jutott volna, akkor nem esnek neki az alkotmánynak, az államhivatalok és intézmények nem kerülnek évtizedes egypárti felügyelet alá, a köztájékoztatás nem válik népbutító s egyben pazarló állami propagandává, a gazdasági unortodoxia meg sem jelenik a szótárukban, és nem mennek szembe a követendő példaként szolgáló nemzetek uniójával

a rezsimet elutasítók, mivel épeszű emberek, sohasem arról beszélnek, hogy itt-is ott-is tüntetnek a kormányok ellen, miért ne tüntetnénk jókat mi is. nem az a jelszó, hogy demokráciát akarunk, mert máshol is az van. mivel az ország elképzelhetetlen mértékű válságban van, felelős munkára, komoly összefogásra és nem a nemzetet szétmorzsoló demagóg retorikára van szükség

a rezsim haszonélvező hívei gondolkodás nélkül átveszik és támogatják a hatalmuk kizárólagosságán mesterkedők sunyiságát. a gyurmaként formált választási törvénnyel kapcsolatos “érvekben” országnevekkel dobálóznak. de valójában senki nem ismeri, mert nem is igényli megismerni vagy megismertetni az ottani választási törvények és eljárások rendszerét

érdekli-e a kopírozót, hogy pl. miként történik a választási feliratkozás az usában, amely márcsak azért is megmosolyogtató hivatkozás, hiszen a durván 22o millió felnőtt szavazót számláló és pontosan 5o államból álló országban nincsen egységes példának tekinthető regisztráció. illetve ami van, az teljesen ellentétes a gusztustalan unortodox választási manőverezéssel

az usában a személyi igazolvány funkcióit a driver’s licence (jogsi) tölti be. amikor azt kiváltják, cserélik, vagy meghosszabbítják, automatikusan megtörténik a regisztrálás illetve az adatok megújítása a (számítógépes) országos választói jegyzékban. vadonatúj választók esetén a legelső regisztráció államoktól függően 2o-3o nappal az országos választás napja előtt kell megtörténjen. de van 9 olyan állam, meg a főváros, ahol a választás napján is lehet regisztrálni (Idaho, Iowa, Maine, Minnesota, Montana, New Hampshire, Rhode Island, Washington D.C., Wisconsin, Wyoming)

a törvényt áttanulmányozva teljesen világos, hogy elsősorban praktikus megoldásokról esik szó. az elvi bevezető leszögezi, a törvényben szabályozott eljárásoknak az a fő célja, hogy megkönnyítsék az állampolgároknak alkotmányos joguk gyakorolását, valamint elejét vegyék a hibáknak, biztonságossá tegyék a szavazatok értékelését

az amerikai alkotmány szövegében állítólag a “right to vote” fordul elő a leggyakrabban az egyéb alapjogok közül, mint a szólásszabadság, a szabad vallásgyakorlás, vagy a szabad fegyverviselés – ha mond ez bármit is tekintetüket az egyetemes emberi kultúra vívmányaira függesztő kopírozóknak

és… mindennek ellenére sem működik az amerikai rendszer (gép, ember) tökéletesen. vajon mire lehet számítani ott, ahol hatalmukkal visszaélve eleve sanda szándékkal tákolnak össze alkotmánynak és törvénynek csúfolt törvénytelenségeket?

beszólásszabadság

Az EU a második Matolcsy-csomaggal sem elégedett

– van másik

“Tehetségkutatóval rukkol elő a közmédia”

– a pávatáncosok (le)selejtezőjét nagyon várom

Hét új szentet avatott a pápa

– a hétszentségit nekik

Az MSZP “demokráciakonform piacokat” építene

– fogadjunk, hogy ezt a Szanyi mondja

A britek többsége kilépne az EU-ból

– Vona-kodnának?

Orbán szerint tömegével jönnek majd vissza a fiatalok

– időszerű, olimpikonjaink (is) épp országot váltanak (bár a lapátosok kiadatása korántsem olyan egyszerű nemzeti ügy, sem morálisan sem diplomáciailag, mint a baltásé)

Áder: Az ország olyan, mint a család

– breaking news: “Késsel és kalapáccsal ölte meg a táti gyilkos anyját és nagyanyját”

Bauer Tamás: Mennék én örömmel…

– hamégeccer azt üzeni a Juhász, a Bajnai, a TGM, netán a haza?

13 millióért béreltek gépet Orbánnak

– csak má’ repülne

lejáratás

Akiknek itthon érdekük fűződik az Orbán-kormány megbuktatásához…” – és itt Bíró Zoltán  érezhetően beleremeg a gondolatba, mire gyorsan hozzá is teszi – “de legalábbis meggyötréséhez…” azok azonnal rohannak Berlinbe, Bécsbe, nemzetközi magyarlejárató hálózatokhoz

nem nehéz eligazodni a békemenetes  értelmiség logikát lejárató dimenzióiban – ha egyáltalán volna bármi értelme. számomra legalábbis, érdektelen, hogy mi minden “bizonyosságokat” hordanak össze Magyarország lejárattatásáról az egyszeriben jobb sorsra talált bértollnokok

a gyengébbek kedvéért, úgy látszik, nem lehet eleget elismételni, hogy Magyarországnak, mint olyan, van egy nehezen lejáratható népe, és van egy önmagát egyfolytában lejárató kormánya, fője. a kettő nem ugyanaz. továbbá van/volt egy magyar/ magyar-származású alkotók magánprodukciói által kivívott, és nemzetvédőkké vedlett senkik által magánszorgalomból semmibe vett becsülete

érvek

bizony nem ismeretlen helyzet, ha szembesülünk egy váratlan kijelentéssel, véleménnyel, intézkedéssel. elsőre furcsálljuk, képtelen dolognak tartjuk. ámde némi gondolkodás után kénytelenek vagyunk belenyugodni. hozzá kell szokjunk a furcsasághoz, hisz minden erőfeszítéseink dacára sem találunk ellenérveket. bárkivel előfordul ez, miért ne fordulhatna elő éppen a miniszterelnökkel

“nincsenek érveim a feliratkozás ellen” – mondotta eltöprengve a miniszterelnök

pedig ha tudná, nekünk feliratkozóknak viszont nincsenek érveink az ellen, hogy végre megszabaduljunk ettől a nemzetre telepedett cinikus aljanéptől, a miniszterelnöktől és otromba bandájától

búcsúszóul

 
Kedves Bartus László!
 
Úgy gondolom, hogy anyagi hozzájárulásomat kérő körlevele nyomán döntenem kell, hogy maradok-e internetes lapja közelében mint olvasója valamint a címlapról belinkelt lyency blogja.
 
A kérdést, hogy megfelel-e nekem az Amerikai Népszava stílusa és gondolkodás módja, már korábban is föltettem magamnak. Legelőször azokban az időkben, amikor lapja Kertész Ákos propaganda anyagává kezdett válni. Amíg rokonszenvvel követtem az otthoniak tehetetlenségét és az orbáni fasizmussal való megalkuvást ostorozó írásait, az utóbbi időben egyre kevésbé tudok egyetérteni indulatos kirohanásaival, szinte minden ellen, ami a túlélést és az emberi életekbe vetett bizalmat erősíthetné egy (vagy több?) elmebeteghez csapódott haszonlesők kudarcra ítélt diktatúrájával szemben.
 
Az Egyesült Államokban élve a viszonylagos jólét sem fedheti el, hogy mindenütt a világon a butaság sötétsége és a szellem világossága küzdenek, küszködnek egymással, váltakozó eredménnyel. Az emberek kisebb közösségeinek az adott viszonyok egyenőtlen terepén kell megtalálni létük értelmét és lehetőségeit. Ebben a bukdácsolásban szerintem nem korbácsra, hanem lényeglátó emberekre, buzdításra, okos tanácsokra, példákra, útmutatásra van szükség. Mindez legkevésbé várható a hivatásos politikusoktól, sokkal inkább a tudatformáló közösségi kommunikációtól, mely egy-egy internetes fórum körül sűrűsödhet, mint amilyen az Amerikai Népszava is. Itt találkoztam Hunčík Péter nagyszerű elemzéseivel a szlovákiai magyarság gondjairól, Rákócza Richárd sokszor értelmezhetetlen vitákat kavaró, figyelemre méltó konzervatív véleményeivel, vagy Ungváry Rudolf sajnos egy éve abbahagyott blogjával.
 
Az Amerikai Népszava 2o1o végétől számomra tájékozódást, eligazodást jelentett az otthoni események izgalmas, ellenzéki szempontú tálalásával. Általában elfogadható stilusúak voltak az admin cenzúrázta commentek, többször elcsodálkoztam a commentelők tárgyi tudásán, igazságérzetén. Persze a „Feris” commentelők egyszerű személycserével vélték megmenteni az országot a „Viktatúrától”, szerencsére az Amerikai Népszava akkor nem foglalt állást egyetlen ember mellett egyetlen ember ellenében. Belemerülve az öntevékeny közösségi beszélgetésbe nem egyszer tapasztaltam azonban, hogy ellenvéleménynek a commentek között helye nincsen, mígnem szépen le is szoktam az ödy álnév alatti hozzászólásokról.
 
Mikor legutóbb otthon élő barátaimmal találkoztam, kiderült, hogy páran olvassák az Amerikai Népszavát és rajta a lyency blogot. Nyáron még hagytam magam meggyőzni, hogy az egyre mélyülő vélemény különbségek ellenére se szálljak le a lapról. Nem tagadom, azóta érdeklődésem is megcsappant, egyre kevesebb dolog ihlet blog írására, nincsen kedvem az egyre burjánzó piszkos ügyek tisztességes átgondolására. Most amikor nem támogatom tovább a lapját, búcsúzóul megköszönöm a lehetőséget, hogy az írásaimat egy teljes évig a lap fő helyén tette elérhetővé.
 
Üdvözlettel,
Lehel Jenő

haza és haladás

egyszer fenn, egyszer lenn, már ami a jövő kilátásait illeti. ám a dilettáns kormányzás kétéves kavarása után egyre bizakodóbbak a hangok: hiába erőlködnek, a fideszt le lehet váltani

kéri lászló politológus egy atv beszélgetésben bevallotta, hogy az új választási rendszert elemző haza és haladás tanulmány megértése szakembert próbáló, nehéz feladat. ugyanakkor megnyugtatott, hogy abban szépen, alaposan ki van fejtve, miként tudnának a demokratikus erők mandátum többséget szerezni a 19o fős parlamentben a jelenlegi mostoha viszonyok között

az ellenzéki erők kétéves tétovázása, a tapogatózás után nincsen-e túl későn a nemzeti összefogás szükségességét meghirdetni? a válasz: nincsen későn. sőt ennyi idő kellett, hogy egyrészt kiderüljön, a kilátásba helyezett, szép nemzeti célokat a kormány egyszerűen képtelen megvalósítani, másrészt, hogy mindenki észrevehesse, a forradalmi randalírozás egy bugris antidemokratikus hatalom kiépítését szolgálja

mi a garancia rá, hogy az elemzés száraz adatainak optimizmusa valósággá válik a hazáért valóban tenni akaró és tenni képes szakemberek jóvoltából, akikben végre nem csalódnak a választók? ezzel nem foglalkozik a tanulmány. ám a politológus, aki az országot járja, jól látja, hogy a vidéket nem lehet tovább az orránál fogva vezetni. két és fél év éppen elég idő a kiábrándulásra meg az elszegényedésre

a fidesztől elfordulók tömegei azonban nem jelentik az ellenzéki pártok híveinek automatikus gyarapodását. őértük, a határozatlan, de korántsem apolitikus választókért meg kell dolgoznia az ellenzéknek. nem bűnlajstromok szaporításával, nem teljesíthetetlen igéretekkel, nem ósdi demagóg jelszavakkal, hanem programokkal, alaposan átgondolt megoldási tervekkel. mert „tettekkel kell a magyarság sorsának jobbításán fáradozni, a múlton való meddő borongás helyett”

olimpia

a világraszóló sportesemények közül a roland garrosról, a kentucky derbyről, vagy a superbowlról lehet nem tudomást venni. az olimpiát, azt viszont nem, azt lehetetlen figyelmen kívül hagyni. nem is hagyják, se nézők se sportolók

mikor az amerikai kosarasok a várakozásnak megfelelően símán lettek bajnokok londonban (is), úgy ünnepelték magukat meg az aranyérmet, amit nemigen látni a legnehezebben végig küzdött nba bajnokságok után sem. pedig azok nagy pénzekkel járnak, az olimpiai prémiumokhoz képest mindenképpen

az olimpiai játékok varázsa alól senki nem vonhatja ki magát, még az sem, aki ezt tagadja (hiszen őt ebben éppen deklarációja cáfolja). nincs az a pénz mely pótolni tudná, nincs az a józan eszmefuttatás, mely képes volna megkérdőjelezni az egyéni sikereken túli közösségi élmény nagyszerűségét. KI A JOBB – MAGYAROK

mégis úgy tűnik, hogy a szurkolóknak, a kibiceknek mindez nem elég. sokan szükségét érzik, hogy a magyar himnuszhoz a zászlók sűrű lengetéséhez hozzátegyék a maguk kommentárját. pro vagy kontra. vajon mi ez a hiányérzet, mely arra készteti a hozzászólókat, hogy vicsorgó tiszteletköröket fussanak a győzőkkel (a viktorokkal)?

még ilyen egyszerű kérdésekben is tanácstalan, bizonytalan az ember. bölcsekre, okos véleményekre volna szüksége. szabatos etikai meggondolásokra, józan hangra, mely nem elfojtja a kételyt, hanem felnyitja  a szemet, mely az értelem világosságával járul hozzá a kiváló teljesítmények által kiváltott spontán nemzeti büszkeség érzetéhez

vajon a kapitalizmus vérbőszítő igazságtalansága-e, hogy wilma rudolph, aki 196o-ban három aranyat nyer az usának rómában, ugyanúgy mint usain bolt londonban jamaicának (1oo m, 2oo m, és 4x1oo m), korai visszavonulása után a déli fekete családanyák szegényes életét kellett élje? vajon kényszeríthetnek-e a törvények arra, hogy hozzájáruljak a (szörnyűségesen) úgynevezett látványsportokhoz, illetve a hazánknak dicsőségeket szállító sportolók életjáradékához?

a hozzászólók jó része nem magából indul ki, nem saját hiányérzeteiből, hanem a nekem tulajdonított hazafiatlan viselkedésemben keresi saját kielégülését. a magamnak hangosan feltett kérdéseim nyomán eleve elképzeli, hogy nem rágtam le a körmöm, hogy nem szakadt meg a szívem, hogy nem ugráltam a plafonig, mikor mit, heteken keresztül. s miután ezt így szépen eldönti rólam buzgón ócsárolni kezd, lenéz, kiközösít. elfojtva a morfondírozást, náci módra randalíroz, megcsúfolja érzéseimet

neki nincsen mit válaszolnom. viszont van válasz a tanácstalanságra, saját hiányérzeteimre. ugyanaz-e a világ s benne a sport ma, mint mikor rómából balczó andrásék elhozták a csapat aranyat, németh ferenc pedig az egyénit? az nem kétséges, hogy mint 52 éve, ugyanúgy szorítok az emberfeletti teljesítményekre vállalkozó öttusázóknak az ímmár egyetlen napra zsugorodott londoni versenyen (nagy boldogságra, marosi ádám ezt szépen meg is hálálja egy bronzzal)

csakhogy az egyfolytában zajló beach röplabdával egyenesen ki lehet kergetni a világból. hiába a hangos strandzene, hiába az ölelkezésekben össze-összeforró tajtékos idomok. nemkülönben, hasonló a viszonyom a csapatos vízi vonaglásokhoz, vagy a bmx-hez, ahol a legtöbben végigtaknyolják a terepet előfutamoktól a döntőkig. nem is szólva a szegény hegyi bringás fiúról, aki a kórházban köt ki, miután alaposan összezúzza magát a londoni műsziklákon. KI A JOBB – MAGYAROK

rómában 6 arany, 8 ezüst, 7 bronz. londonban 8 arany, 4 ezüst, 5 bronz. akkor mit is fanyalgok én itt, mi is az én bajom? jön a publicista válasza, egyenesen nekem, saját kételyeiből, hiányérzeteiből kiindulva, és mit sem tudva, mit sem feltételezve az enyémekről:

„Ülök másfél órát a tévé előtt, izgulok, szorítok, aztán lefújják a meccset, és az esetek 90 százalékában nem érzek semmit. Se fájdalmat, se megkönnyebbülést, se boldogságot, se megváltást, se felháborodást … kimegy az emberből az élmény. Talán csak az a baj, hogy ott keresem a megrendülést, a nagy pillanatot, ahol nincs … a mostani olimpia már nem több saját magánál. Szórakoztatás, beszédtéma-szolgáltatás, befektetés. Popzene.” /Fáy Miklós: Popolimpia, hvg.hu, 2012. augusztus 13/

heti lelet

.

“Szabadságra ment Orbán Viktor” – elsőre úgy olvasom: szabadságharcra ment

.

“Felmentették Budait, Ókovácsot és Baánt” – mert nem követtek el semmit, vagy mert nem bizonyítható?

.

“LMP: Orbán Viktor megsértette a magyar nemzetet” – ugyan már, a népszabadságot nem is egyszer

.

“Oktatási államtitkárság: Nincs tandíj” – megszorítás sincs, előregisztráció sincs… ha semmi sincs, akkor mi van?

.

“Orbán: Európa irigyli Magyarországot” – kórus: sal lal lalall li

.

“Újabb kormánybiztos távozik” – biztos?

.

“Autóval menekülő pszichiátriai beteget fogtak el a rendőrök Gárdonyban” – a kormányüdülő mellett

.

“Újabb áramszünet Indiában: több százmillió embert érint”— és egy éremszünet Londonban?

.

“Schmitt Pál elköltözött” – isten nyugosztalja

.

 

jogászkodás

a bírálók szinte kivétel nélkül oda lyukadnak ki, hogy a kormány viselkedése egy rejtély. lépéseik  ellentmondásosak és kiszámíthatatlanok. józan ésszel felfoghatatlan mik a kormány céljai, követhetetlenek a miniszterelnök ötletelései. naponta megerősödhetünk benne, hogy egy olyan világ alakul körülöttünk, amit senki nem kíván

hipotézisek jönnek és mennek, a legbrutálisabbtól, hogy a miniszterelnök nagyon beteg, a legszofisztikáltabbakig, hogy a hatalom megszerzésének és megtartásának nagyon is átgondolt, rejtett unortodoxiájáról van itt szó

nekem is van egy hipotézisem, amit talán érdemes volna végiggondolni, és ha másra nem jó, esetleg közelebb visz a megfejtéshez. segíthet megérteni, mitől embertelen és természetellenes ez a rendszer

azzal kezdeném, hogy a thrillerek, a bűnözők világa, a védők és a vádlók sziporkázó vitái, életünk bizonyos szakaszaiban mindenkit magukkal ragadnak. nem tudjuk letenni a könyvet, odaesünk a tv elé, rohanunk a moziba. maradandó élmény, hogy ezekben a filmekben mindig az igazság győz, a gonoszság pedig védelmezőivel együtt rendre elbukik

az életben nem ugyanígy vélekedünk a bíróságokról, az ügyvédekről, a jogászokról, a bűnökről. amint erre egy jogász ismerősöm felhívta a figyelmememet a jog nem ismeri az igazság fogalmát. nincsen igazság, csak az ügyben szembenálló felek harca van. nincsen élet, ügy van. felháborítónak tartjuk, hogy gyilkosok menekülhetnek meg a bűntetéstől, ha megfelelően felkészült sztárügyvédek védik őket

egy-egy ügy családok életét teszi tönkre, függetlenül attól kinek van „igaza” egy perben. ezért a normális ember igyekszik nagy ívben elkerülni a bíróságokat. az igazságérzetünket semmibe vevő sajátos jogi érvelések elől ösztönösen menekülünk. ha van rá mód, még a tanúskodás alól is kimentjük magunkat

ám hiába iszonyodunk, menekülünk a jogászkodás elől, ide került a mindennapjainkba. nincsenek tények, nincsenek igazságok, eljárások vannak. nagyon érvényes macilaci bölcselete: egy ügy soha nem fejeződik be, amíg nincsen vége. folyik a csűrés mindaddig, míg bizonyos erők, például jobban felkészült jogászok vagy (alkotmány)bírók csendre nem intenek. ilyenkor a szem se rebben, mindössze a stratégia változik, a cél soha

így áll össze a mai thriller, melyben a parlament és a kormány tökéletes bűnügyét, a nagy balhét, alaposan felkészült jogászok és bérenceik csapatai „védik” szerte a közmédiában. a bíróságok kiiktatva, az alkalmi vádlók elhallgattatva, lehetetlenné téve. pontosan úgy, ahogyan ez az eminens jogász társaság az egyetemeken kitanulta a szakma csínját-bínját

ma, és még egy jóideig, a pénz és a hatalom megszerzésének és megtartásának összes trükkjét alkalmazó, elképesztően tökéletes, és tökéletesen arcátlan jogászi bűvészmutatványoknak vagyunk a kárvallott tanúi és a szenvedő alanyai. ez a jogászok kreálta rendszer úgy ahogy van természetellenes és embertelen

viceházmesterné

a fidesz viceházmesteri stílusú és kaliberű szóvivőjének megnyilvánulásait eddig sikerült szó nélkül hagynom. pedig igencsak nehezemre esett a hallgatás

például, mikor az egyik gyönyörű szereplése nyomán nyilvánvalóvá vált (akinek ez esetleg nem volt evidencia), hogy a parlamenti törvényhozás hátországát jelentő kormánypártiak fejében nem országos ügyek járnak, hanem pótcselekvés gyanánt egy gyurcsány lemondatásával foglalkoznak az ő saját pártocskája éléről

dehát mit lehetett volna az ilyenekhez hozzátenni, álmélkodó, hitetlenkedő, felháborodó tényrögzítéseken kívül?

a Közgéphöz odaláncolt LMP-sek ügyében a legutóbbi szóvivői eligazitás alkalmával hitetlenkedésemet követően észre kellett vegyem, hogy ez a viceházmesterné bizony fejlődőképes. lassan mintha felfogná, hogy az országért felelős kormánypárt nevében nyilatkozgat egyes ügyekben. íme ezúttal nemzetstratégiailag fordult a kormányhoz, amint az LMP irodája előtti járdán előkaparta iratait

a pártszóvivő hangsúlyozta, hogy “az állami megbízásokat olyan cégeknek kell nyerniük, amelyek Magyarországon foglalkoztatnak, itt adóznak, és a nyereségüket is itt használják fel. a fidesz ezért arra kéri a kormányt, hogy olyan politikát folytasson a jövőben is, amely elősegíti ezt a célt”

elszomorító – mondta, hogy az LMP-sek a magyar érdekek védelme helyett leláncolják magukat egy magyar cég bejáratához, akadályozva annak működését. az LMP olyan gazdasági érdekcsoportok zsebében van, amelyek az utóbbi időben visszaszorultak. a Fidesz károsnak tartja és elutasítja azt a jelenséget, hogy gazdasági érdekcsoportok harca politikai köntösbe bújtatva jelenik meg

hogy ez az útszélre szorult szóvivés csak megerősíti az LMP állításait, miszerint ma fideszes oligarchák irányítják az országot, akik eddig is ellenőrizhetetlen előnyöket élveztek a közbeszerzésekben, és akik így a gazdaságban, de a törvényhozásban is élet-halál urai?

hogy a párt igazi szándékait ügyetlenkedve felfedő nyilatkozat cáfolná viceházmesternénk fejlődőképességét? á dehogy… mindössze kissé lassan halad a dolog, hiszen ebben az igyekezetében csakis önmagára van utalva. annyit persze megmondtak neki, hogy fő feladata (teljes munkaidőben, és megfelelő apparátussal) a média leszerelése, a fürkészkedők távoltartása, illetve házi hírügynökségük ellátása majomcsemegével. ami, lássuk be, ezúttal pompásan sikerült is