Attila összefog

úgy látom, komoly ember nem pazarol időt Mesterházy megnyilatkozásaira, dehát én már rég nem adok magamra, amikor belpolitikáról van szó. olvasom a Népszava nyitó oldalán „…Üdv a fedélzeten, Gordon!”, és nem tudom, sírjak vagy nevessek

azt hiszem, ezt a főcímből áradó pofátlanságot az E14-esek elsőre megmosolyogják, hiszen lassan hozzászoktak a szocialisták szívós hatalom-építő igyekezetéhez (mely persze meg sem közelíti a simicska-orbán rezsim egyáltalán nem nevetséges, hatékony arroganciáját). az átmeneti derültség után viszont az E14-nél azonnal hozzá kell látni, hogy megnyugtassák az olyan polgárokat, mint jómagam is

(1) kiknek a jogállamot felszámoló jelenlegi rezsim semmilyen szinten nem biztosít életteret,

(2) akik korábbi tapasztalatok alapján nem hisznek a szocialisták felkészültségéban, alkotó erejében

(3) és akik szorongva figyelik az ellenzéki erőviszonyok alakulását a rendszerváltás reményében

a választásra készülődés jegyében minden egyes közszereplő összefogást prédikál, vagy azért rimánkodik, amit persze legtöbben arra a kérdésre szűkítenek, hogy ki álljon a fedélzetre, ki legyen az összefogás kapitánya, azaz miniszterelnök jelöltje

ebben a nyomorult toporgásban egyre világosabban látszik, hogy az “összefogásról” leginkább az E14-esek véleménye állja a kritikát. ők azok, kiknek a szavain túl a cselekedeteiből is levonható a következtetés: nem a párt-alakulatok összefogása a fő kérdés, mely többnyire a vezetők személyes ambícióiról szól, hanem a szervezeteken kívüli választóknak az összefogása

szeretném azt hinni, hogy a választók összefogásának segítése nem a vezérhajó színein és  kapitányának személyén múlik. inkább annak a hitnek az ébren tartásán, hogy van, lesz rendszerváltó program a mostani kormány eltakarítása utánra, továbbá vannak, lesznek emberek, akiknek nem a hatalom-átvétel, hanem egy valóságos és életképes köztársaság megvalósítása nemcsak a vágya, hanem a hivatása is

ha ugyanis a választó polgárok nem hajlandóak összefogni, és a fedélzeten pompázó Attilának ezt látnia kéne, akkor akár Gordonnal akár nélküle, elment a hajó